Kosárlabda

Az olimpiai és vb-másodikkal kezd a magyar csapat

A kontinentális szövetség hétfői tájékoztatása szerint kialakult a torna végleges menetrendje, ennek értelmében június 16-án Stefan Svitek szövetségi kapitány együttese a 2015-ben Budapesten Eb-harmadik spanyolokkal csap össze. Másnap a legutóbbi vb-n 9., az Eb-n pedig 11. házigazdák következnek, 18-án szünnap lesz, majd 19-én az ukránok ellen zárulnak az A csoport küzdelmei, melyeknek – a B jelű négyessel együtt – Királyvárad (Hradec Kralove) ad otthont. A C és D csoport Prágában szerepel.
 
 
""
 
 
A csoportgyőztesek rögtön a negyeddöntőbe jutnak, míg a másodikok és a harmadikok 20-án keresztbejátszanak egymással, és a négy győztes kerül még a nyolc közé. A 36. kontinenstorna végjátékának június 22-től a főváros ad otthont.
 
A magyar csapat – amely 15. Eb-jére készül – novemberben csoportelsőként, 5/1-es győzelmi mérleggel jutott ki az Európa-bajnokságra, miután 2015 júniusában a 14-20. helyen zárta a magyar-román közös rendezésű Eb-t.
 
 
 

Teniszlabdával ütötte ki a székbírót, kizárták! " TENISZ › Friss hírek

 
 
 
A kontinenstornák 78 éves történetében a női válogatott csak hatszor nem vett részt a legjobbak küzdelmében: az első Európa-bajnokságon 1938-ban, majd 1999-ben, 2005-ben, 2007-ben, 2011-ben és 2013-ban. Az eddigi legjobb eredmény két ezüstérem volt: 1950-ben Budapesten, hat évvel később pedig Prágában állhatott a dobogó második fokára a csapat. Bronzérmesek lettek a magyarok 1952-ben (Moszkva), 1983-ban (Budapest), 1985-ben (Treviso), 1987-ben (Cadiz) és 1991-ben (Tel-Aviv). A legutóbbi szép eredményt 1997-ben könyvelhették el, amikor hazai környezetben – Pécsen, Zalaegerszegen és a fővárosban – a negyedik helyet szerezték meg.
 
Az Eb csoportjai:
 
A csoport (Királyvárad): MAGYARORSZÁG, Spanyolország, Csehország, Ukrajna
B csoport (Királyvárad): Fehéroroszország, Törökország, Szlovákia, Olaszország
C csoport (Prága): Szerbia, Franciaország, Görögország, Szlovénia
D csoport (Prága): Montenegró, Oroszország, Lettország, Belgium